RÁCIÓ KONTRA METAFIZIKA

#


A középkor organikus világképének (szerves egység a természettel) alkonyát az 1473-ban született Nikolausz Kopernikusz által leírt és élete vége felé közreadott heliocentrikus világmodell jelentette. Innen számíthatjuk annak a tudományos forradalomnak a kezdetét, ami végső soron napjainkig alapjaiban határozza meg gondolkodásunkat, fizikai világképünket és az anyagi világ jelenlegi formáját.

Ezen tudományos világképpel átitatódva égetik belénk tanáraink azt a sok szempontból megkérdőjelezhető nézetet, miszerint a középkor (és mellesleg az ókor) szellemisége „sötét” volt. (Természetesen amikor egy korszak szellemiségéről beszélünk, sosem a ’tömegek’ tudati állapotára gondolunk elsősorban, hanem az adott korszakot meghatározó, kisszámú gondolkodóra.) A nyugati középkort tekintve nem lehet nem megemlíteni mások mellett Jakob Böhme, Bingeni Szent Hildegárd vagy éppen Eckhart mester nevét. Pusztán azért, mert nem értjük misztikus-szimbolikus nyelvüket, ez még nem jelenti azt, hogy egyúttal műveik értelmetlenek volnának.

Amennyire a tudományos gondolatok ellentámadásra késztették a középkori egyházat (sokszor messze nem olyan drasztikus módon, mint ahogyan azt gondoljuk például Galilei kapcsán), jelenleg a tudomány egyes felkent papjai csinálják éppen ugyanezt: minden nem-racionális, tudományos módszerekkel nem magyarázható jelenség, elmélet, metódus ellen nyílt harcot vívnak anélkül, hogy legalább megengednék maguknak annak pusztán feltételezését, hogy a világ esetlegesen sokkalta több annál, mint amennyit belőle a tudományos módszertan látni enged. Bár legalább némelykor belegondolnának e harcos tudós emberek, hogy az ok-okozatiság, a vagy-vagylagosság mellett létezhetnek más nézőpontok is (szinkronicitás, is-is jelenségek, holografikus világegyetem modell, Lovelock Gaia-elmélete, Sheldrake morfogenetikus mező modellje stb.), amelyek éppen annyira segíthetnek jelenségek megértésében, mint más esetekben a ’mainstream’ tudomány.

Nem jó, ha olyan lóvá változik a ráció, ami szemellenzőkkel úgy szalad fél-vakon előre, hogy alig sejti, mit tapos össze és eközben igazán azt sem tudja bizonyossággal, merre tart.

A tudomány által fémjelzett világban az ember mennyiség, a szellem világában az ember minőség.

A tudomány útján sokszor a könyöklés vezet előbbre, a szellem útján a könyöklés nem vezet sehova.

Az egyébként, hogy aktuálisan mi számít ’tudományosnak’, - az elmúlt évszázadok tapasztalatai alapján kijelenthető -, hogy meglehetősen képlékeny, sokszor ingoványos és viszonylagos kérdés. Elég akár csak a pedálos kerékpárra vagy éppen Semmelweis Ignácra gondolni. 1880-ban több tudós a francia szabadalmi hivatal megszüntetése mellett tette le voksát, mondván: már nincs szükség ilyen intézményre.

A ráció nagyjai vajon mit gondolnak C. G. Jungról, Ken Wilberről, a dalai lámáról, Teréz anyáról vagy Hamvas Béláról? Szemérmesen elfordítják a fejüket inkább, gyűlölködve sziszegnek valamit vagy egyszerűen és némi szándékossággal félreértelmezik a műveiket, szavaikat?

Korunk egyik alapvetése, hogy kizárólag az a bizonyos és való, amit az iskolapadokban a fejünkbe véstek. Aminek tudásáért osztályzatokat, minősítéseket nyerhettünk el sokszor versengve egymással, mint ketrecbe kényszerített kísérleti állatok. Minden más legalábbis gyanús, nem eléggé bizonyított vagy hazugság. Mire érett emberként gondolkodni kezdünk a világ dolgain, addigra már tele van fejünk előítéletekkel és tudásszomjunk is alaposan megcsappant. Nem hiszünk már a saját szemünknek sem vagy legalábbis minden szubjektív észlelést leginkább a ’művészetek’ világába helyezünk át, amit egy valódi racionalista mindig is kétesnek fog érezni, hiszen a mély-lényegét sosem fogja igazán érteni/érezni.

Jó volna a kölcsönös támadások energiáit inkább minkét oldal alapos, mélyenszántó tanulmányozásába forgatni. Egyelőre még messze nem dőlt el, hogy a tudomány vagy a szellem útja viszi-e valóban előbbre az emberiséget – vagy a kettő békés, átgondolt szintézise. Lehetséges, hogy a világ egy újabb paradigmaváltás küszöbén áll, csak ezt még sokan nem vették észre, esetlegesen oktalanul tévútnak tekintik és kivont karddal védelmezik ellene ön-világuk repedező falait.

"A végső ajándék: mozdulatlan tánc, ízen-túli édesség,
mely semmivel sem mérhető." (Weöres Sándor)

Dr. Ságodi László

8200 Veszprém, Budapest út 15. fsz. 1.

06/ 20-535-1880

napokfaja@gmail.com