A rendelőt érintő jelentős változások a 2020-as évben

Amióta megszületett a rendelő álma a fejemben 2013 táján, sosem egyszemélyes intézményként gondoltam rá. Úgy vélem, ma már egyetlen ember nem képes a gyógyítás olyan széles spektrumán otthonosan és magabiztosan mozogni, amit az integratív orvoslás és ennek mintegy részeként a kínai medicina megkövetel. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy egy ilyen kezelés ne volna önmagában, a saját határain belül teljesen korrekt, alapos és hatékony, ugyanakkor egyetlen gyógyító nem lehet egy személyben képzett általános orvos, belgyógyász, bőrgyógyász, sebész, nőgyógyász, dietetikus, mozgásterapeuta, pszichoterapeuta, fitoterapeuta, kínai gyógyász és még sorolhatnám a szakirányokat.

Az a páciens, aki bajával, betegségeivel ilyen jellegű orvoshoz illetve orvosi intézményhez fordul segítségért, joggal számít arra, hogy testi és lelki szinten egyaránt magyarázatokat és útbaigazítást, terápiát is fog kapni. Elvárhatja, hogy egyebek mellett étrendi korrekcióval, szükség esetén mozgásterápiás útmutatóval és életmódját illető tanácsokkal is ellássák, de éppígy nyugati leleteit, diagnózisait szintúgy értően és a megfelelő súllyal tekintsék át és vegyék bele az őt illető teljes képbe.

Mindezek alapján a Napok Fája Hagyományos Kínai és Integratív Orvosi Rendelő köré sikerülni látszik végre egy olyan lelkes, elhivatott, alapos felkészültségű és széles látószögű szakmai csapat létrehozása, amely a tervek szerint a jövőben a hozzánk fordulók hatékonyabb gyógyulásának és megelégedettségének zálogát fogja jelenteni.

Ezen alapvető célon túl azt is zászlónkra tűztük, hogy időszakosan kiemelten foglalkozunk egy-egy integratív orvosi témával, szakterülettel, hogy végül az összegyűjtött tudáshalmazból lefölözhessük a legaktuálisabb, legbiztosabb lábakon álló, tudományosan is alátámasztott tényeket a mind hatékonyabb gyógyítás érdekében. A távolabbi jövőben orvosi kutatásoktól, publikációktól sem fogunk idegenkedni természetesen.

A jelenlegi tervek alapján, a kezdeti időkben egyfajta láthatatlan konzultációs rendszerben működünk majd a hétköznapokban, ami a gyakorlatban azt jelenti a mostani elképzelések szerint, hogy összetett problémákkal a rendelőbe bejövő páciensekkel kapcsolatosan szakmai eszmecserét folytatok a csapat tagjaival, aminek eredményét beépítem a diagnózisalkotásba és a kezelésbe is. Tehát az esetek döntő többségében egyelőre rajtam keresztül áramolna az információ a kollégák felé az átláthatóság érdekében (a GDPR elvárásoknak legteljesebb mértékben megfelelve, az orvosi titoktartásra vonatkozó szabályokat szigorúan betartva). Nyilvánvaló, hogy a jövőbeli tapasztalatokból adódó új ötletek esetén ezen struktúrán korrekciókat fogunk végrehajtani a hatékonyság és hosszú távú működőképesség érdekében, de egyelőre ez a hagymahéj-szerkezet lesz a kiindulási alap.

Bízom abban, hogy ezen elképzelések hamarosan egy olajozott és mindenki megelégedésére szolgáló együttműködési rendszer képében öltenek testet.

Dr. Ságodi László

"A mozgó tárgy sérthető,
a mozgás sérthetetlen..." (Weöres Sándor)

Dr. Ságodi László

8200 Veszprém, Budapest út 15. fsz. 1.

06/ 20-535-1880

napokfaja@gmail.com