„Csendesedjetek el, és tudjátok meg, hogy én vagyok az Isten! Magasztalnak a népek, magasztal a föld.” Zsoltárok 46:10 (46:11)

„Testmozgásokkal és fantáziákkal ne tévesszétek össze az igazi elmélyülést. Elég, ha leteszitek a fejeteket az asztalra és otthagyjátok, ottfelejtitek azt, elmétek minden szüleményével együtt.” (Bernadette Roberts)

Úgy vélem, létezik külső csend és belső csend; de ez a megállapítás a legkevésbé sem axiomatikus, hiszen tartalmánál fogva máris beléptet abba a szubjektív tartományba, amelyben jelen írás nagyobb részében meg is marad. Ezt jobb, ha előre bocsátom.

Az előbbit a fizika és élettan ismeretanyaga alapján jól tudjuk definiálni (eredendően szeretünk definiálni). Vannak, akik keresik a külső csendet és vannak, akik kerülik-félik, de úgy hiszem, nincsen olyan ember, ki ne tapasztalta volna már meg élete folyamán. Az utóbbi viszont már nem a tudomány hatókörébe esik – a belső csönd tisztán metafizikai fogalom. Még helyesebben: a metafizika tartományába szükséges sorolnunk. Ta meta ta physica – és innentől fogva végképpen nincsenek valódi fogódzók, biztos támpontot adó definíciók, megmérhető és kizárólag a matematika nyelvén leírható dolgok és jelenségek. Mégis körberajzolható egy régió, amelyben a láthatón, érzékelhetőn és mérhetőn túli mégis valósággá válik: ez a szubjektív tartomány. Ken Wilber bal felső kvadránsa. Ide a döntően monologikus eszközökkel élő tudomány már nem hatol be, viszont az egyén minden belső megélése, tapasztalása, érzése, érzékelése, emléke és gondolata jelen van e láthatatlan tartományban, amely tartalomnak legalábbis egy része dialógus formájában egyébiránt feltárható, és a dolog ilyetén végiggondolása után mégiscsak ki kell jelenteni, hogy a teremtett valóságnak éppúgy és éppolyan része és részese, mint a mérlegre tett, apróra szabdalt, mikroszkóp alá gyömöszölt matéria.

A teljes cikket a vportre.hu weboldalon lehet elolvasni.