"AKI TÍZEZER SZEKÉR GAZDÁJA,
NÉZ A VILÁGBA, NEM LÁT ÖNMAGÁBA." (LAO-CE)

Rólam mondták

Kedves Doktor Úr!

Nagyon köszönöm, hogy az akupunktúrás kezelések által csökkennek a panaszaim, több energiám van és még a kedvem is jobb. 

Az előző kezelés óta egyetlen egyszer sem fájt a fejem, pedig a hideg és meleg frontok az elmúlt héten is gyakran váltogatták egymást. 

Az éjszakákat átaludtam, bár  mosdóba 1-2 alkalommal minden éjjel ki kellett mennem, de utána mindig könnyen visszaaludtam. Szerencsére nem volt olyan konfliktus sem, ami zavarta volna az alvásom. 

Hólyaghurut problémám sem volt az elmúlt héten, ami szintén nagyszerű érzés. Augusztustól októberig majdnem napi szinten jelentkezett a fájdalom, amit gyógytermékekkel is próbáltam kezelni, de mindig kiújult. Korábban azt tapasztaltam, hogy stressz hatására is előjön a fájdalom. 

A javasolt étrendet követem, érzem, hogy az is nagyon sokat segít. Ilyenkor arra gondolok, bárcsak előbb tudtam volna, hogy mely ételek jók nekem és elkerülhettem volna a fájdalmakat. Az ételkészítés során egyre több új alapanyagot használok és „kényeztető gonddal főzöm”. Most már tudatosabb vagyok, jobban figyelek magamra és a megérzéseimre.

Kisebb, nagyobb  hőhullámokat 1-3 alkalommal naponta még tapasztalok, de enyhülnek.

A kezelések után mindig érzek egy kisebb fajta újjászületést és azon drukkolok magamban, hogy minél tovább tartson ez az érzés. 

Hálásan köszönöm Doktor úrnak, hogy a hagyományos kínai orvoslással sok-sok embert meggyógyít és én is köztük lehetek. Munkájához további sok sikert és jó egészséget kívánok.

K.


Kedves Doki!

Köszönöm szépen magának, ez az utóbbi kezelés csodát tett velem.
Mikor ott feküdtem is éreztem, hogy nagyon jól esik..sok képeket láttam, máskor is szoktam, de most intenzívebben. Különben máskor is észrevettem, hogy délelőtt másképp veszem fel a kezelést, ezt említettem is magának, úgy rémlik.

Aznap délután menstruálni kezdtem,6 nappal előbb, mint normálisan. Másnaptól erős szagúvá és nagyon bőségessé vált. 
A bal kézfejemre kedd reggelre eszméltem, hogy nagyon enyhén fáj. A könyököm kedd reggel óta csak kifejezetten erőltetésre fáj, azelőtt a behajlítás is fájt. 
Szóval köszönöm..köszönöm…köszönöm 🙂

2022.12.19


Kedves Doktor Úr!!

Bár a legelső találkozásunk előtti telefonbeszélgetéskor azt mondta, az akupunktúra stenosis esetén nemigen szokott segíteni, én a kezelések óta összesen két gyógyszert vettem be, és azok sem a morfinosak voltak! Tehát abszolút úgy érzem, nagyon sokat segít – és az agyamat is sikerült „átprogramoznia”. Fájdalmak azért vannak és mélységes elkeseredés, összezuhanás is, hiszen messze nem tudom azt az aktív életet élni, amit szoktam, de tanulom az új helyzettel való együttélést. 

Azt mondta, 5 alkalommal próbálkozunk. Tudom, hogy az idő a legnagyobb hiány és azt is tudom, hogy nagyon sokan várnak a segítségére. Azzal is tisztában vagyok, hogy igencsak baráti áron foglalkozik velem, mégis szeretném azt kérni, hogy ne mondjon le rólam, és az 5 kezelés lejártával is kaphassak ilyen „csodát”, mind testi, mind lelki szinten. Már az is jó lenne, ha havi szinten be tudna valahová szorítani. Igyekszem nem az adősa maradni!

Várom a következő alkalmat, és addig is kívánok áldott húsvéti ünnepeket, jó pihenést és feltöltődést!

Szeretettel: K.


Kedves László!

Szívemben hálával, szeretettel és tisztelettel gondolok Rád Karácsony napján. Szeretnék köszönetet mondani, hogy több, mint egy éve oly sokat teszel az egészségem visszaszerzéséért. A kis szellemi magvacskák, felbecsülhetetlen értékűek, mindet köszönöm. 🙂 Öröm és megnyugvás belépni a Rendelődbe, ami egy „kis béke szigete”, amelyet beleng a Szeretet, az Élet és a másik ember sorsa iránti alázatos tisztelet.

Kívánom, hogy legyen Áldott minden, amit teszel, örökké tápláljon a Szeretet!

Ildikó


Kedves Doktor Úr!

Egy ideje nem jelentkeztem, de szeretném még egyszer megköszönni a kezelést, a lelkiismeretes, odafigyelő gyógyítást. Nagyon hálás vagyok, mivel a hőhullámos panaszaim szinte teljesen megszűntek, a bal alhasi fájdalom is csak nagyon ritkán jelentkezik,

És tudom, hogy nem a szél fújta oda :), hiszen máson nem igazán változtattam az életmódomban, Na, igen, a táplálkozáson folyamatosan igyekszem.

B. P. Nemes


Kedves Doktor Úr!

Csak egy gyors bejelentkezés, mert csoda történt: tegnap este 10-től aludtam ma reggel háromnegyed 7-ig. 🙂

A tenyérszurkálás működik.. 🙂 Legközelebb mehet bele 3-3. 🙂 Na ilyen nem volt néhány éve…

KÖSZÖNÖM!!!!


Szia Laci!

Ne haragudj hogy eltűntem, viszont örömmel tudatom hogy a kezeléseid óta sokkal jobban érzem magam! Nagyon örülök hogy elmentem hozzád.

P. M.


Ez a tegnapi elképesztően hatékony volt! Valamit nagyon eltalált! Köszönöm! A többit majd szóban.

Kállai Szilárd


Kedves Ságodi László!

Elnézést kérek, hogy sajnos nem jutottam el Önhöz személyesen egy köszönet nyilvanítasra a sok segítségert. Éppen el akartam már menni, de most meg kórházban vagyunk kis görcsökkel. De jól vagyunk.

29. Hetet töltjük holnap. Az ikrek jól vannak. Fiú-Lány ikrek. Gréta és Olivér.

Nagyon szépek és fejlettek. 1050es 1150 a becsült súlyuk.

Nagyon örülök, önre találtunk a lombik előtt. Nagyon sokat segített az akupunktúra, hogy sikerulhessen az első lombik. És szerencsére ezeket pici görcsöket(amiket már magnéziummal megoldottak) létszámítva az ikrek ellenére is könnyű terhességem van. Egész megváltozott az életem is. Boldogabb, nyugodtabb vagyok. Valamint nagyon-nagyon kellemes társaságot hangulatot és nyugalmat nyújtott a keze leszek során.

Nagyon szépen köszönöm a sok segítséget támogatást!

A fizikai korlátai miatt most arra szeretném kérni, hogy ezt legyen kedves kinyomtatni és a vendegkönyvbe beragasztani, mert most agynyugalomjon, utána meg elfoglalt leszek a két gyönyörű babámmal. 🙂

4d ultrahang képet is csatolok, bár bocsánat hogy nem személyesen viszem be azt sem.

Köszönök mindent meg 1x!

J. E.


Kedves Doktor Úr!

Jövő héten megyek az igaz, de ezt látnia kell! Elmentem vérvételre. Amióta van ez a bajom még soha nem voltak ilyen jók az értékeim!

Nagyon boldog vagyok!

Köszönöm!

2016. június 14.


Számos panasszal és nagy adag önbizalomhiánnyal érkeztem a Doktor Úrhoz. A kezelések során a panaszaim enyhültek és újra tudtam élvezni az életet. Köszönöm.

K. A.

2015. december 1.


Hálás vagyok a sorsnak,hogy egy kedves ismerősöm,aki tudott a fájdalmaimról,megadta az Ön címét és javasolta,hogy próbáljam meg az akupunktúrás kezelést..Valóban nagyon hatásos volt,jelentősen csökkentek a fájdalmaim ami nekem nagyon sokat jelent.Itt is megköszönöm a gondos és hatásos kezelést. 

P. Ó. E.

2015. november 22.


Jó reggelt Doktor Úr.

szeretném leszögezni, hogy hajnali 4 kor kizárólag „munka” levelek megírásával szoktam foglalkozni, melyek nem hagynak aludni.

Szeretnék azonban (nagyban)) hozzájárulni a kínai orvoslás fejlődéséhez, ezért a következő információkat mindenképpen (időben)) szeretném átadni.

Szóval a kezelés után is már gondolkodtam egy smsen, – tőmondatban: -baromi jól érzem magam!

de szkeptikusságom visszatartott…

szellemi munkát nem tudtam végezni ugyan, mert általánosan csak aludtam volna és a kótyagos fejem további fejmasszást igényelt, de nyugalom szállt meg és mosolyogni volt kedvem- a nem tudom min. furcsa érzés.

Estére, mikor még mindig semmi vesegörcs nem jelentkezett, és megismerhettem újra a gondtalan vizelés élményét is, már bizonyosan tudtam, hogy nagyon helyes úton járunk.

Fél négykor kipihenve ébredtem és megfoghatatlanul, de még mindig mosolyoghatnékom volt- ez ahogy figyelem, az orr tövénél és a két szem között, homloktájékon egy kellemesen feszítő érzés.

bátran tudom ajánlani)).


Lyme-kor, Az akupunktúráról egy Lyme konferencián hallottam először. A protokoll szerinti korházi kezelés után mely nem hozta meg a várt javulást, jutottam el Dr Ságodi Lászlóhoz. Jó döntés volt. Gyakorlatilag első találkozásunkkor már járni sem bírtam a sok fájdalomcsillapító ellenére, nehezemre esett a koncentráció, összeszedet gondolatom alig volt, állandó fáradtság és levertség jellemzett. A kezelések előre haladtával, kaptam vissza, lendületemet, koncentrációs képességemet, memóriámat, egy igazi diadal volt mikor teljesen elhagytam az internetes emlékeztetőket, valamint, ha szaladni még nem is, de már lendületesen tudok járni. A rendelő ajtaját átlépve egy „szokatlan” gyógyító szobába kerültem, ahol minden harmonikus, megnyugtató, az orvos gondosan tanulmányozó, barátságos, intelligens, bizalmat keltő! Köszönöm a segítséget, Lyme-beteg

N. J.


mein lieber Doktor,
hosszú hallgatás után,lám,itt vagyok.
az ok,roppant prózai,ennyi időre volt szükség,hogy legyen miről beszámolni. És van!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Változás,óriási!Természetesen pozitív.A problémám,úgy tűnik,megoldódott.Végre,a maga természetes
módján működik a”dolog”.Az általam oly hőn áhított”intézzükreggel1körben, ahogymindennormálisemberéskomfortérzésselkezdjükanapot”, MEGVALÓSULT!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!!
Igen,tettem érte,nem keveset,étrendmód változtatás, napi rendszerességgel testedzés,illetve,ami talán a legtöbbet segített,rendettettem,fejben.Megbeszéltem magammal,hogy nem vagyok kakukktojás,ha ez minden embernél működik természetes módon,akkor
ez alól én sem vagyok kivétel a lényeg,jól érzem magam a bőrömben végre,nyugodtan alszom,reggel nem programozottan kelek és főleg nem rettegek,hogy ma vajon sikerül e”teljesítenem és hogy”??
Drága Doki,köszönök mindent!

Üdvözlettel
Egy elégedett és boldog ember
C. G.

Dr. Ságodi László >>

LÁTOGATÓIM SZÁMA

35060

KAPCSOLAT

RÓLAM MONDTÁK

Elolvasom >>
"MINDENKI POKOLLAL TÁPLÁLKOZIK, MÉG AKKOR IS, HA MENNY FELÉ NÖVEKSZIK." (WEÖRES SÁNDOR)